Göttinger Predigten

Choose your language:
deutsch English español
português dansk

Startseite

Aktuelle Predigten

Archiv

Besondere Gelegenheiten

Suche

Links

Konzeption

Unsere Autoren weltweit

Kontakt
ISSN 2195-3171





Göttinger Predigten im Internet hg. von U. Nembach

12. Sonntag nach Trinitatis, 18.08.2013

Predigt zu Lucas 18:1–8, verfasst von Juraj Bándy

 

 

Kegyelem néktek és békesség...

Krisztus Urunknak ez a példázata, amely csak Lukács evangéliumában található meg, az imádság fontosságára és szükségességére mutat rá. Az Úr Jézus azért mondta ezt a példázatot, hogy tanítványinak rámutasson, „hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk" (1. v.). A mai igehirdetésnek, amely a hamis bíróról szóló példázat szolgál alapul, az imádság, a kegyességnek ez az alapvető megnyilvánulása lesz a középpontjában.

1. Nagyon jól bele tudjuk magunkat élni abba a példába, amelyet az Úr Jézus az életből vett, és amelynek segítségével megmutatja az imádkozás fontosságát, és az imádkozásban való kitartásra akar minket biztatni.

Az egyik oldalon van egy bíró, aki egy meg nem nevezett városban végzi munkáját, és akinek két jellemvonása van: „az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte" (2. v.). Ezzel a két jellemvonásával diszkvalifikálja magát a bírói tisztség betöltésére, hiszen a bírónak az igazságot és a jogot kellene képviselnie. A bíró viselkedése a Törvény summájával szöges ellentétben van: sem Isten iránti szeretet, sem emberek iránti szeretet nincs benne. A példázatban nyilván olyan bíróról van szó, aki egyedül illetékes dönteni a peres ügyekben. Ilyen feladatot csak egy elismert törvénytudó tölthetett be.

A másik oldalon pedig van egy özvegyasszony, aki a bíró révén akarja érvényesíteni igazát. Közelebbről nincs jellemezve. Ez nem is szükséges. Elég róla elmondani, hogy özvegyasszony, mert az özvegyek az árvákkal és a jövevényekkel együtt a társadalom legkiszolgáltatottabb részét képezték. Nekik volt a legnagyobb szükségük a segítségre (v. ö. 2M 22, 21 - 23; Ézs 1, 17 - 23; Jer 7, 6; Jak 1, 27). Egy olyan bíróval szemben, akiről a példázatban szó van, az özvegyasszony ügye veszettnek látszik, mielőtt még döntenének benne. Az ügyfél számára kedvezőtlenebb erőviszonyokat a hatósággal szemben el sem tudunk képzelni. A példázatból nem tudjuk meg, hogy milyen ügyről volt szó, de ez a mondanivaló szempontjából nem is fontos. Csak azt tudjuk meg, hogy az özvegyasszony gyakran kereste fel a bírót, de a bírónak esze ágában sem volt, hogy foglalkozzon az ügyével.

Ma sem teljesen ismeretlen dolog, hogy az ügyfelet egy hivatalban az egyik helyiségből a másikba küldözgetik, hogy az ügy, amelyet az ember el akar intézni, senkire sem tartozik, és hogy egy egyszerű dologból hosszadalmas hivatalos procedúra válhat.

Ma sem ismeretlen a protekció fogalma, amelynek segítségével viszont kényes dolgokat is könnyen és gyorsan el lehet intézni.

Nos a példázatunkban szereplő özvegyasszonynak nem volt sem protekciója, sem pénze a megvesztegetésre, sőt ráadásul olyan emberre akadt a hatóságnál, aki nem volt tekintettel senkire. Ennek ellenére „gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben" (3. v.). Annak ellenére kitartóan kérte, hogy, hogy „az egy ideig nem volt rá hajlandó" (4. v.). Állandóan halogatta az ügyet, mert ugye csak egy özvegyasszonnyal állt szemben, akinek nem volt sem befolyása, sem protekciója sem csúszópénzt nem tudott neki adni. Végül azonban győzött az özvegyasszony kitartása a bíró felett, mert a végén elintézte az ügyét. Nem azért, mert elismerte volna az özvegyasszony igazát, nem azért, mert felébredt volna benne az együttérzés, hanem csak a saját kényelme szempontjából. Már az idegeire ment az özvegyasszony, aki „vég nélkül" (5. v.) járt a nyakára. A bíró akkor cselekszik, amikor a tétlenség kellemetlenebb lenne számára, mint a cselekvés. A példázatból nem tudjuk meg, miként lett a bíró döntése végrehajtva, ill. érvényre juttatva. Az özvegyasszony ügye, annak ellenére, hogy a bíróval szemben alig volt esélye, a kitartásának köszönhetően elintéződött.

2. Az Úr Jézus azért mondta el ezt a példázatot, hogy megkérdezze: Ha ez az özvegyasszony, akivel szemben egy rosszakaratú bíró állt, kitartóan tudott a dolgoknak utánajárni, ti miért nem tudjátok imáitokban kitartóan érni Istent, aki nem rosszakaratú bíró, hanem szerető mennyei Atya? Ha az özvegyasszony nem szűnt meg remélni, hogy végül a rosszindulatú bíró meghallgatja a kérését, akkor ti miért nem hiszitek, hogy Isten meghallgatja a kéréseiteket? „Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? (7. v.).

A történetből az Úr Jézus azt a tanulságot vonja le a tanítványai számára, hogy ha még egy igazságtalan bíró is meghallgatja a kitartó kérést, akkor Isten sokkal inkább meghallgatja a kitartó imát, mert nála megvan az, ami a bírónál hiányzott, az ember iránti szeretet.

Mennyire kitartóak a mi imádságaink? Mennyire erőteljesek? Összehasonlítva az özvegyasszony kitartó kérésével nem csak bátortalan mukkanások? Vajon nem az-e a mi egyik főbűnünk, hogy nem vagyunk kitartóak az imádságban? Ezeket a kérdéseket állítja elénk ez a példázat.

A szentírás más helyeken is biztat minket az imádkozásra: Legyetek „az imádkozásban állhatatosak" (R 12, 12), „az imádságban legyetek kitartóak" (Kol 4, 2), „szüntelenül imádkozzatok" (1T 5, 17).

3. Az Úr Jézus a kitartóan kérő özvegyasszony példája által azt a követelményt állítja elénk, hogy „mindenkor imádkoznunk kell" (1. v.). Ez nem azt jelenti, hogy egész nap összekulcsolt kézzel kell ülnünk, hanem azt, hogy az egész életünk Isten dicsőítése és dicsérete legyen. Azt jelenti, hogy életünkön tükröződjék az Isten iránti hála és szeretet. Az állandó imádkozás azt jelenti, hogy állandóan készenlétben legyünk az Úr eljövetelére.

A tanítványokat az Úr Jézus választottaknak nevezi. A választott mivoltukat azzal érvényesíthetik, hogy éjjel-nappal Istenhez kiáltanak, és nem hagyják ezt abba, ha nem látják azonnal a sikert.

Isten dicsérete-e a mi életünk? Kihasználjuk-e választott mivoltunkat arra, hogy Istenhez kiáltunk?

4. A példázat után ezt kérdezi az Úr Jézus: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" (8. v.). Ez a kérdés két dologra utal. Az egyik az, hogy az Emberfia eljövetele bizonyos. A másik az, hogy az Emberfia az eljövetelekor hitet, ill. hűséget fog keresni. Semmi mást.

Talál-e Istenbe vetett bizalmat, amikor eljön az ítéletre? Talál-e hitet, amely kitartóan és bizalommal tud imádságban kérni? Talál-e hitet, amely megmutatkozik a mindennapi életben mint Isten nevének a dicsőítése? Talál-e hitet, amely üdvözíti az embert?

Boldog vagy, ha az Úr hitet talál benned az érkezésekor, mert ez örök életet jelent a számodra. Ez a példázat vigasztalása számodra. Jaj neked azonban, ha nem talál hitet, mert akkor az Ő érkezése ítélettel lesz egyenlő. Ez a példázat intése a számodra. Ne akarj a büntető Isten kezébe kerülni, hanem mindig hittel és bizalommal imádkozz hozzá, hogy az Ő érkezése üdvösséget jelentsen számodra. Ámen.

 

 



Prof. Dr. theol. Juraj Bándy
bandy@fevth.uniba.sk
E-Mail: bandy@fevth.uniba.sk

(zurück zum Seitenanfang)