Göttinger Predigten

Choose your language:

Startseite

Aktuelle Predigten

Archiv

Besondere Gelegenheiten

Suche

Links

Konzeption

Unsere Autoren weltweit

Kontakt
ISSN 2195-3171

1. Sonntag nach Trinitatis, 07.06.2015

Predigt zu Lukas 16:19-31, verfasst von Juraj Bándy

Kegyelem néktek és békesség...

A gazdag emberről és Lázárról szóló példázatról számosan azt hiszik, hogy azt hivatott igazolni, hogy a gazdagság önmagában véve bűn, és a szegénység pedig olyasvalami, ami a jó Istennek tetszik. Példázatunk nem állítja és nem is akarja állítani sem ezt sem amazt, habár ebben a példázatban a gazdagság úgy van ábrázolva, mint ami az embert elterelheti az Istenbe vetett bizalomtól. Példázatunk másra céloz. A fő mondanivalója ezekben a szavakban van összefoglalva: „Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat” (29. v.). Ugyanezt a zsoltáríró így fejezi ki: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket” (Zsid 3, 15 = Zsolt 95, 8). Isten igéjének hallgatásáról és komolyan vételéről van szó tehát.

Ha helyesen hallgatjuk Isten igéjét, tudni fogjuk:

1., hogy a halál után már nem lehet jóvá tenni, amit ebben az életben elmulasztottunk,

2. hogy miként használjuk evilági javainkat,

3. hogy a hit nem bizonyítékokon alapul.

Ad 1. „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket” (Zsid 3, 15 = Zsolt 95, 8), int minket Isten igéje. Ma. Még ma, mert lehet, hogy holnap már késő lesz. A gazdag embernek ez volt az alvilág kínjai között az első és legfájdalmasabb felismerése: már késő! Elkéstem. Már semmit sem lehet megváltoztatni. Semmit sem lehet jóvá tenni. Az örökkévalóságban való helyéről szóló döntés már megszületett annak megfelelően, ahogyan földi életét élte.

Az, hogy mit teszünk, és miként éljük földi életünket, befolyásolja, meghatározza, és eldönti, hogy mi lesz velünk az örökkévalóságban. Ez a példázatnak egy nagyon komoly figyelmeztetése. Arra mutat rá, hogy a mi földi életünk napjai nagyon fontosak. Rendkívül fontos, hogy miként éljük át őket, mer a földi életünk napjai megismételhetetlenek. Az emberi élet nem olyan, mint egy hangfelvétel, hogy ha valami nem tetszik vagy nem sikerül, egyszerűen ki lehet törölni és újrajátszani. Az összes cselekedetünk, az egész életünk velünk jön és követ minket az örökkévalóságba. Ezért nem mindegy, hogy miként élünk.

Vajon tudatában vagyunk-e ennek, Vajon gondolunk-e mindig arra, hogy „Krisztus evangéliumához méltóan” (Fil 1, 27) kell élnünk? Észben tartjuk-e, hogy a föld sójának és a világ világosságának a szerepét kell betöltenünk (Mt 5, 13 – 16)? Világos-e számunkra, hogy az örök üdvösségünk vagy kárhozatunk azon múlik, hogy teremjük-e a lélek gyümölcsét?

A halál után már semmin sem lehet változtatni. Példázatunk ezt képletesen így fejezi ki: „mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek” (26. v.). Ez az oka annak, hogy mi evangélikus keresztyének elvetjük a tisztítótűzről való tanítást, és nem tartunk a halottakért miséket. Ezeknek ugyanis az a céljuk, hogy, hogy változtassanak és javítsanak azon, amit az illető elmulasztott vagy elrontott a földi életében.

Példázatunk arra tanít, hogy holtunk után már sem önmagunk sem valaki más az élők közül nem tehet az üdvösségünk érdekében semmit. Ezért fontos, hogy a földi életünkben sürgősen elfogadjunk mindent, amit Isten az örök életünkért Krisztus Urunk által tett. Holtunk után már nem dönthetünk Krisztus mellet, ezért „ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket” (Zsid 3, 15 = Zsolt 95, 8).

Ad 2. Isten igéje arra is megtanít, hogy miként bánjunk a földi javainkkal. Pál apostol írja, hogy „minden rossznak gyökere a pénz szerelme” (1Tim 6, 10). Nem azt írja, hogy a pénz birtoklása minden rossznak a gyökere, hanem a pénz szerelme. Nem az a baj, ha van pénzem. Az a baj, ha a bálványommá válik.

A példázatunkban szereplő gazdag ember sem azért kárhozott el, mert pénze volt, hanem azért, mert a gazdagsága annyira elvakította, hogy nem vette észre az embertársát és annak szükségleteit. Ez az embertárs pedig nem volt távol tőle. Nem olyasvalaki volt, akiről nem tudhatott volna. Olyan ember volt, akit minden nap láthatott. Valahányszor bement a házába vagy kijött onnan, látnia kellett őt, mert Lázár ott feküdt a kapuja előtt. Jelenlétével minden nap súlyosbította a gazdag embert lelkiismeretét.

Megrázó, hogy még az állatok, a kutyák is könyörületesebbek voltak a koldus Lázárhoz, mint a gazdag ember. A kutyákban is több együttérzés volt, mint a gazdag emberben, mert ezek legalább „nyaldosták a sebeit” (21. v.).

Vajon velünk nem történik meg, hogy vakok vagyunk embertársaink szükségletei iránt? Olyan emberek szükségletei iránt, akikkel nap, mint nap találkozunk, vagy akikkel egy fedél alatt lakunk? Nem történik-e meg, hogy érzéktelenebben vagyunk, mint az állatok?

Sokszor éppen a gazdagság okozza azt ilyen érzéktelenséget és vakságot. A gazdagság sokszor arra vezet, hogy, hogy csak önmagunkra gondolunk, mint a fukar gazdag ember az Úr Jézus egy másik példázatában, aki ezt mondta: „Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!” (L 12, 19). Így válik aztán a gazdagság szerencsétlenséggé, mert az ember csak önmagára gondol.

A Szentírás nem ítéli el önmagában a vagyont. Nem ítéli el a gazdag embereket, mint olyanokat. Erőteljesen rámutat azonban azokra a veszélyekre, amelyek a gazdagságból következnek. Utat is mutat, hogy miként kezeljük helyesen evilági vagyonunkat. A Timóteushoz írt első levélben ezt olvassuk: „Azoknak, a kik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra. A gazdagok tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet” (1Tim 6, 17 – 19). Ezek a szavak tömören összefoglalják, miként lehet a vagyont embertársaink javára – tehát Istennek tetszően – felhasználni.

Tehát nem a vagyon mint olyan a bűm, hanem a önzés ér érzéktelenség, amelyet okozhat. A példázatbeli gazdag ember sem azért kárhozott el, mert gazdag volt, hanem azért, mert eszébe sem jutott, hogy vagyonával segítsen az embertársain.

Ad 3. A példázatunk még egy fontos dologról ad tanítást. Arra mutat rá, hogy a hit nem bizonyítás vagy bizonyítékok dolga, hanem Isten kegyelmének az elfogadása.

Nem is gondoljuk, hogy milyen gyakran hasonlítunk a példázatbeli gazdag emberre, aki így okoskodott: ha lenne valamilyen kézzelfogható bizonyíték, akkor lenne hit is.

Ezért kéri Ábrahámot, hogy adjon a hitetlen testvérei száméra valamiféle bizonyítékot a hit valódiságáról, hogy legalább azok nem kárhozzanak el mint ő. Erre a kérésre Ábrahám ezt válaszolja: „Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat” (29. v.). Minek tehát a bizonyíték? Ha akarnak hinni, hihetnek! A gazdag ember azonban tovább okoskodik. Mózes és a próféták szava nem elegendő bizonyíték, de „ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek” (30. v.). Ez lenne a mindenkit meggyőző bizonyíték! Ábrahám erre a bizonyíték-követelésre így felel: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad” (31. v.).

Mennyire igaz! Hiszen már valaki feltámadt a halálból. Ez a valaki Jézus Krisztus. És vajon azok, akik bizonyítékok alapján hajlandóak csak hinni, hisznek-e? Nem az történt, hogy nem győzte meg őket az sem, hogy valaki feltámad a halottak közül?!

A hit tehát nem bizonyítékok és bizonyítási eljárások kérdése, hanem Isten kegyelmének az elfogadása. Ha el tudod fogadni, hogy reád is vonatkozik Isten kegyelme és szeretete, amely Krisztusban öltött testet, akkor nem lesz szükséged bizonyítékokra.

Kedves Testvéreim! A példázat, amelyet a mai vasárnap elénk állított, három fontos tényre figyelmeztet:

1. Halálunk után már nem lehet jóvá tenni, amit ebben az életben elmulasztottunk. Ezért Krisztus evangéliumához méltóan éljünk!

2. Használjuk helyesen evilági javainkat. Használjuk Istennek tetszően, tehát felebarátaink javára.

3. A hit nem bizonyítékokon alapul. Ezért nem bizonyítékokat keressünk, hanem fogadjuk el Isten kegyelmét. Ezért „ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket” (Zsid 3, 15 = Zsolt 95, 8). Ámen.